Kultúrmisszó-e kisebbségiként a többségi nemzet hadseregében letölteni a kötelezőt?

Különleges könyvbemutatónak adott otthon szerdán este a szatmárnémeti Iparosotthon, melynek során a helyi olvasóközönség a 2019 májusában közre adott Katonakönyv című, ötszerzős kötetet.

Noha maga a kötet összeállítása, valamint a benne található szöveget öt szerző munkáját dicséri, a szatmári eseményen csak Gazda Albert, Tóth Tibor és Makai József volt jelent, kik a maguk rendjén a szovjet, a román, illetve a jugoszláv néphadseregben töltötték le kötelező katonai szolgálatukat. Hogy mégis mi szél fútta össze ezen férfiakat? Amint a vitaindító elején kiderült, a kötet katalizátora az a szándék volt, hogy egyetlen alkotásban mutassák be mindazokat a hasonlóságokat és különbségeket, melyekkel a magyar kisebbséghez tartozó, de a többségi nemzet hadseregében szolgáló katonaként megéltek, megtapasztaltak. Ebből kiindulva már sejteni lehet azt is, hogy a kötetben megjelenő szövegek többnyire személyes élményeken alapszanak, a kommunista néphadseregek mindennapjait a szerzők szempontjából ismerhetjük meg.

Tóth Tibor, kit egyébként az összeesküvés-elméletek rajongói Tiboruként ismerhetnek, már az első mondatával meglepte a közönséget. Mint kifejtette, ő kifejezetten szeretett katona lenni, ugyanis sikerült megtalálnia azt a területet, amely igazán feküdt neki, méghozzá a caracali ejtőernyősöknél. Itt szolgálva számos olyan tudásra és képességre tett szert, melyeket a későbbiekben is kamatoztatni tudott, ugyanakkor – tette hozzá – nyilván olyan szempontból könnyű dolga volt, hogy békeidőben, nem pedig véres háborúk során katonáskodott. A pozitív élményhez emellett az is hozzájárult, hogy a 9 hónapnyi szolgálat közben magyarsága miatt egyszer sem különböztették meg hátrányosan: a román bajtársaknak ő csak egy katona volt, nem pedig egy magyar, kit emiatt meg kellene vetni.

„A román hadsereg olyan volt, mint a maga román társadalom: korrupt és hiánygazdasággal küszködő. Az üzemanyaghiány még egy olyan elit egységnél is mindennapos volt, mint az ejtőernyősök, melynek okán repülések, lövészetek, ugrások maradtak el” – folytatta Tóth Tibor. Hozzátette: nap mint nap találkoztak azzal a gondolattal, hogy a Varsói Szerződésben foglaltak ellenére is fel kell készülni arra a helyzetre, hogy „ha valami van, nekünk kell megvédenünk önmagunkat.” Ezt igazolván, beszámolt egy olyan útmutató jellegű könyvről, melyben a potenciálisan veszélyes, „idegen” hadseregeket ismertették, még akkor is, ha a védelmi szerződés szerint mellettük, nem pedig ellenük kell majd csatatérre vonulni.

Ebben a társadalmi arányokat tökéletesen leképző hadseregben szolgálni kisebbségiként egy valódi kultúrmisszió volt, hiszen a többségi nemzethez tartozó katonatársak rajtuk keresztül ismerték meg a magyarságot – vallja Tóth Tibor, kinek mondanivalójával szerzőtársai hol egyetértettek, hol kiegészítették, hol teljesen más aspektusból világították meg a történteket saját élményeik függvényében. Engedtessék most meg, hogy ne fedjük fel a Katonakönyv minden történetét.

Az interaktív könyvbemutató kötetlen beszélgetéssel ért véget, ahol a szerzők és a közönség soraiban helyet foglaló férfiak régi ismerősként elevenítették fel a kötelező szolgálat emlékeit.